Kell-e engedély garázs építéséhez?

Az utóbbi években az építésügyi szabályozások sokféle változáson mentek keresztül. Az eljárások többnyire egyszerűsödtek, és egyre kevesebb esetben kell építési engedélyt kérnünk. A garázs építése most hova tartozik? Kell-e hozzá építési engedély?

A jó hír az, hogy a nem emberi tartózkodásra szolgáló építményekhez – bizonyos méret alatt – nem kell építési engedély, így a különálló garázs építéséhez sem. Ekkor azonban a mérete nem haladja meg a 100 m³-t és a 4,5 méteres gerincmagasságot. Egy 3 x 6 méteres, 2,2 méter magas egyállásos garázs ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel.

Az országos és helyi építésügyi szabályokat be kell tartani

Garázs építés esetén sem hagyható figyelmen kívül a helyi építési szabályzat (HÉSZ) és a településképi rendelet. A HÉSZ fogja meghatározni az adott terület, telek, illetve kert beépíthetőségét. A beépítési százalékba, pedig a fedett autóbeálló vagy a garázs is beleszámít.

A településképi rendelet pedig azon felül, hogy hogy nézzen ki a garázsunk, kötelezővé teheti a településképi bejelentést, vagy azt, hogy a tervet bemutassuk a település főépítgészének (ez főépítészi konzultáció). Érdemes ezekről a szabályokról az építkezés megkezdése előtt tájékozódni. 

Kell-e terv?

Általában nem, de előfordulhat olyan eset amikor ugyan a garázs méretei alapján nincs szükség építési engedélyre, mégis kell tervet készítetni. Ilyen eset lehet például, ha kétállásos, különálló garázst szeretnénk, aminek méretei a következők: 5,5 méter széles x 6,0 méter mély x 2,2 méter magas. A méretei alapján építési engedély nélkül megépíthető, hiszen kisebb 100 m³-nél és 4,5 méter gerincmagasságnál. De mivel a tartószerkezet támaszköze meghaladja az 5,4 métert, ezért a jogszabály szerint kivitelezési dokumentáció kell hozzá. (Kiviteli kódex 191/2009. kr. 22. §). Ekkor tervezőkre is szükség van: kell építész tervező, statikus, villamos és gépész tervező is. (Bár utóbbiak valószínüleg csak pár mondatot fognak írni a tervekhez. ) 

Ha az épülethez csatlakozik, az már bővítés! 

Más megítélés alá esik a lakóépülettel egybeépített garázs. Ha a garázst  szerkezetileg összeépítjük a meglévő épülettel, akkor az már bővítésnek számít, hiszen ekkor a garázs az épület térfogatát növeli. Ekkor már engedélyköteles az építkezés. Kiskapu lehet, ha közvetlen a meglévő lakóház mellé építjük a 100 m³-nél kisebb garázsunk, azonban szerkezetileg különálló épületként. Ekkor nem kell hozzá engedély, azonban a kiviteli terv szabályaira ekkor is figyelnünk kell.

forrás: 312/2012 korm. rend. 

Király Viktória

Kell-e engedély a garázsépítéshez?

Az utóbbi években az építésügyi szabályozások sokféle változáson mentek keresztül. Az eljárások többnyire egyszerűsödtek, és egyre kevesebb esetben kell építési engedélyt kérni. A garázs építése most hova tartozik? Kell-e hozzá építési engedély?

A jó hír az, hogy a nem emberi tartózkodásra szolgáló építményekhez bizonyos méret alatt nem kell építési engedély, így a különálló garázs építéséhez sem. Ekkor azonban 

– a nettó térfogata nem haladhatja meg a 100 m3-t,

–  és gerincmagassága a 4,5 métert. 

Egy 3 x 6 méteres, 2.2 méter magas, egyállásos garázs ezeknek a feltételeknek tökéletesen megfelel.

Az országos és helyi építésügyi szabályokat be kell tartani

Garázs építés esetén sem hagyható azonban figyelmen kívül a helyi építési szabályzat és a településképi rendelet. A HÉSZ fogja meghatározni az adott terület, a telek és a kert beépíthetőségét. A beépítési százalékba ugyanis a fedett autóbeálló és a garázs is beleszámít.

A településképi rendelet pedig azon felül, hogy előírhatja, hogy nézzen ki a garázsunk, kötelezővé teheti a  településképi bejelentést és a főépítészi konzultációt. Érdemes ezekről a szabályokról az építkezés megkezdése előtt tájékozódni. 

Kell-e kiviteli terv?

Előfordulhat olyan eset, amikor ugyan a garázs méretei alapján nincs szükség építési engedélyre, de kiviteli tervet kell készíteni. Például azért, mert a kétállásos garázs tartószerkezetének támaszköze meghaladja az 5,4 métert.  (191/2009. kr. 22. §) Ekkor pedig tervezőkre is szükség van: kell építész tervező, statikus, villamos és gépész tervező is. (Bár utóbbiak valószínűleg csak pár mondatot fognak írni a tervekhez.) Ilyen esetben e-naplót is kell vezetnünk.

Ha az épülethez csatlakozik, az már bővítés! 

Más megítélés alá esik a lakóépülettel egybeépített garázs. Ha a garázst  szerkezetileg összeépítjük a meglévő épülettel, akkor az már bővítésnek számít, hiszen ekkor a garázs az épület térfogatát növeli. Ekkor már engedélyköteles az építkezés. (Csak akkor lehet egyszerű bejelentéssel bővíteni, ha a lakóházat lakó funkcióval bővítjük, pl.: szobával, konyhával stb. A melléképülettel, üzlettel, műhellyel, garázzsal való bővítéshez már építési engedélyre van szükség.)  Ekkor pedig a kiviteli terv és az e-napló is kötelező.

Kiskapu lehet, ha közvetlen a meglévő lakóház mellé építjük a 100 m3-nél kisebb garázsunk, azonban szerkezetileg különálló épületként. Ekkor szintén nem kell hozzá engedély, azonban a kiviteli terv szabályaira ekkor is figyelnünk kell.

Forrás: 312/2012-es kormányrendelet 

Király Viktória

Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.